Bemutatkozunk
Címlap
Tisztelt Érdeklődő!
Sok szeretettel köszöntjük megújult honlapunkon, kellemes böngészést kívánunk!
Az egészségügyet érintő reformok kapcsán úgy gondoltuk, hogy nekünk is frissülnünk kell, így a rendelőnkben és honlapunkon is a kor követelményeinek megfelelő szolgáltatásokat kívánunk nyújtani.
Rendelőnk folyamatos fejlesztéseket végez hogy minőségi szolgáltatásokat tudjon nyújtani a rendeléseket felkeresők, gyógyulni vágyók részére.
1999-ben megnyílt rendelőnk idén tölti 10. születés napját. A rendelő munkatársainak közel 20 évnyi tapasztalatával, emberséggel és maximális odafigyeléssel várjuk tanácsra, segítségre szoruló betegeinket. Forduljon hozzánk bizalommal.
|
|
|
Dr. Mizsák Lajos ortopéd sebész szakorvos vagyok.
1992-ben végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemen.
Az Ortopédiai Klinikán dolgoztam - ortopédiai szakvizsgámat is itt szereztem meg 1997-ben. Már ekkor is, és azóta is főként a gyermek ortopédia vonzott. Jelenleg fő állásban debreceni Egészségügyi Járóbeteg Központ Gyermekortopédiai szakrendelésén dolgozom.
Természetesen a kicsik mellett felnőtt ortopédiai megbetegedések gyógyításával is foglalkozom.
Ha segítségre van szüksége, Önt is szeretettel várom rendelőnkben.
|
|
|
|
Dr. Szabó Márta tüdőgyógyász, allergológus szakorvos vagyok.
1992-ben végeztem a DEOEC általános orvosi karán, majd a Tüdőgyógyászati Klinika citológiai laboratóriumában dolgoztam a bronchoscopos mintavétel során nyert anyagok és a TBC gyanúja miatt vett váladékok értékelését végeztem.
Rövid idő után a klinika fekvőbeteg osztályára kerültem. Itt átfogó képet kaptam a teljes tüdőgyógyászat ismeretéből, majd 1998-ban tüdőgyógyász szakorvosi képesítést szereztem.
Később a Városi Tüdőgondozó Intézetben folytattam hivatásomat. Mivel az allergológia területe különösen érdekelt, ezért 2004-ben Klinikai Immunológia és Allergológia tárgyból tettem le szakvizsgámat.
Amennyiben légúti problémáira keres megoldást, szívesen várom szakrendelésemen.
|
| Szabó Attila |
Telefon: 06-20/545-5544 |
|
|
Debrecen egyik nagy múlttal rendelkező, közérzetjavító tevékenységet végző komplexum gyógyászati részlegénél dolgoztam gyógymasszőrként.
Az itt eltöltött évek alatt több, mint negyvenezer, valamilyen mozgásszervi betegségben szenvedő embertársamnak enyhítettem, vagy szüntettem meg a fájdalmát orvosi masszázzsal.
Az egészséget megőrizni és az egészséget visszaszerezni akarók hatékonyabb segítése érdekében elméleti és gyakorlati tudásomat folyamatosan bővítettem a kínai fájdalomcsillapító masszázs, a mélyizom-terápia, a nyirok, a szegment és a kötőszöveti masszázstechnikákkal.
Az Ön egészségének megtartásához, helyreállításához nyújtok segítséget.
|
Rendelőnk képekben
Nézzen körül a galériánkban, és egy képzeletbeli sétát tehet rendelőnkben! Látogasson el hozzánk személyesen is!
A galéria megtekintéséhz JavaScript és Flash Player szükséges. Flash Player letöltése
|